Tartalomfelelős: Tóth Sándor, műszaki igazgatóhelyettes

Szakmai előadás, nyílt nap, laborlátogatás

2019. december 02., hétfő 15:13

2019 utolsó negyedévében részt vettünk a siófoki Baross Gábor Szakgimnázium és Szakközépiskola nyílt napján, ahol kiállítóként a kollégák - többek között műszerbemutatókkal - igyekeztek meghozni az érdeklődő fiatalok kedvét a vízügyes szakma iránt. Székesfehérvári központunkba pedig ellátogatott a Bugát Pál Szakgimnázium vízügyes osztálya, akiknek a Vízrajzi és Adattári Osztály munkatársai tartottak egyrészt előadást a szakma gyakorlati oldalát szemléltetve, valamint laboratóriumi kísérleteket mutattak be, illetve megismertették a diákokat a vízminta vételezéssel, illetve az algákkal.

Vízügyes roadshow paksi állomása

2019.11.29-én a paksi Energetikai Szakközépiskolában folytatódott a vízügyi szakma és egyúttal a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának népszerűsítése, a fiatalokat toborzó roadshow. A rendelkezésre álló óra elején Siklós Gabriella szóvivő felhívta a tanulók figyelmét, hogy bár az elmúlt években nagyszámú fiatal kolléga került a vízügyeken felvételre, továbbra is nagy szükség van a szakmában a néhány éven belül nyugdíjba vonuló szakemberek utánpótlására.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója előadást tartott az érdeklődő fiataloknak a vízügyi szakma jelentőségéről, a szakma aktuális nagy kihívást jelentő feladatairól, úgymint a nagyvízi mederkezelés problémaköréről, valamint a szakmán belüli szakágazatok sokféleségéről.

A főigazgató úr előadása után Dr. Cimer Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának dékán-helyettese mutatta be a kar képzéseit, és a Víztudományi Kar választásának előnyeit (pl. első évben ingyenes kollégium, ösztöndíj lehetőségek, szakmai rendezvények).

Az előadások után fiatal kollégaként Fodor Zsuzsanna az OVF részéről, és Neppné Rohr Katalin a Közép-dunántőli Vízügyi Igazgatóság részéről meséltek saját tapasztalataikból arról, miért is jó vízügyesnek lenni. Zsuzsi a Balatonnal kapcsolatos feladatok szerethetőségét, Kata pedig a változatos feladatokat hangsúlyozta.

Az óra végén Siklós Gabriella még kiemelte, hogy bátorítja a fiatal lányokat is, hogy válasszák bátrán a vízügyi szakmát, mert „nagyon jó nőként vízügyesnek lenni”, amit rögtön be is bizonyított: az OVF szerencsekerekén egy kivétellel kizárólag lányok pörgettek ki nyereményt.

Utolsó módosítás: 2020. február 05., szerda 16:14