Események

19
2018. június 19., kedd

30 éves a Lankóci Vízügyi Kiállítóhely

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság Tolna megyei területi szervezete a Lankóci Vízügyi Kiállítóhely alapításának 30. évfordulóján visszaemlékező eseményt szervez.

 

Program:

  • Megynyitó
  • Visszaemlékezés – Szabó Mátyás nyugalmazott igazgató
  • A vízügyi emlékek őrzésének feladatai – Tóth Sándor műszaki igazgató-helyettes
  • Tárlatvezetés a kiállítóhelyen és a szivattyútelepen
  • Fogadás

 

Helyszín: Lankóci Vízügyi Kiállítóhely és Szivattyútelep

 

Időpont: 2018. június 19. 11 óra

Korábbi események
Tartalomfelelős: Németh Tímea, PR referenfs

Nemzetközi Duna Nap 2018

2018. július 02., hétfő 15:53

"S rendezni végre közös dolgainkat" - alighanem ez a törekvés indította el a Duna védelméről és fenntartható használatáról szóló Szófiai Konvenció által létrehozott Duna-védelmi Nemzetközi Bizottságot (ICPDR) is, ebből az akaratból jöhetett létre a Nemzetközi Duna Védelmi Egyezmény, melyet 1994-ben írtak alá, s melyhez 14 ország csatlakozott, köztük Magyarország is.Az Egyezmény aláírásának 10. évfordulóját követően, a Duna-vízgyűjtő országai évről-évre június 29-én ünneplik a Nemzetközi Duna Napot, az elsőt 2004-ben rendezték meg.

DUNA20181
 

A rakodópart alsó kövén ültem,

néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.

Alig hallottam, sorsomba merülten,

hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.

Mintha szivemből folyt volna tova,

zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

 

/József Attila: A Dunánál, részlet/
 

...Én dolgozni akarok. Elegendő

harc, hogy a multat be kell vallani.

A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,

egymást ölelik lágy hullámai.

A harcot, amelyet őseink vivtak,

békévé oldja az emlékezés

s rendezni végre közös dolgainkat,

ez a mi munkánk; és nem is kevés.

A nemzetközi nap célja, hogy felhívja a figyelmet ennek a csodálatos folyónak a természeti értékeire, mely - ahogy a szlogen is mondja - összeköti a folyó partja mentén fekvő országokat.

DUNA20183

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Duna Nap hazai fő eseményét idén az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatósággal karöltve szervezte meg, a Duna-völgyi Főcsatorna partján, az Érsekcsanádi Szabadidőparkban. A szerb kollégákkal közösen emlékeztünk meg e jeles napról, s a hagyományokhoz híven az ünnepi megnyitó a szerb, majd a magyar nemzeti himnusszal kezdődött.

Az ünnepséget Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója nyitotta meg, majd köszöntő beszédet mondott Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője, Aleksandar Nikolić, a Magyar-Szerb Vízgazdálkodási Bizottság szerb elnöke, valamint Ivan Zavadsky, az ICPDR titkára.

A vízügyes uszályon megtartott ünnepélyes köszöntők után a program szakmai előadásokkal folytatódott a rendezvénysátorban, melynek fókuszában Magyarország vízgazdálkodása állt. A Duna vízgyűjtő kerület szintű programokról, törekvésről, (például "Sturgeon 2020" program), együttműködési lehetőségekről Tahy Ágnes (OVF) tartott előadást, a dinamikus vízkészlet-gazdálkodás helyzetét és kihívásait Bálint Márton (Viziterv Environ Kft.) mutatta be, valamint betekintést nyertünk az Alsó-Duna-völgy mezőgazdasági vízszolgáltatási helyzetébe és lehetőségeibe, Mándity Milán (ADUVIZIG) előadása révén.

A vízügyi szakmai napot, "Szabadtűzön szabadon" szlogennel, a Vízügyi Igazgatóságok, köztük a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Viziterv Environ Kft. és az OVF közötti főzőverseny tette még színesebbé. Újdonság volt idén a sportrendezvények szervezése, mely során a csapatok foci és kosárlabda mérkőzések során is megmérettettek. A szabadtéri programokhoz nagy ajándék volt a jó idő, így eső helyett a sportpályákon sűrűn potyogtak a látványos kosarak.

Az eseménydús nap végén Charlie-val együtt álmodtunk rétet, kis patakot, s még mielőtt a hűs dunai szél elaltatta volna a vízügyeseket, egy egészen különleges meglepetésben lehetett részünk: Mongólia budapesti nagykövete, Batbayar Zeneemyadar előadásában ékes magyarsággal énekelt magyar népdalokat együtt a vízügyes kollégákkal.

DUNA20187

Szöveg és fotók: www.vizugy.hu

Utolsó módosítás: 2018. július 11., szerda 12:52